Csalódtál már emberekben? Bántottak már meg?
A válaszod minden bizonnyal igen, hiszen a csalódások az élet természetes velejárói.
Nem mindegy azonban, hogy mit kezdünk az ilyenkor keletkező érzelmeinkkel.
Mindenki tapasztalta már, hogy csak a változás állandó. Barátok, ismerősök jönnek-mennek, néha váratlan ajándékként új barátokat hoz az élet, néha viszont elveszítünk valaha kedves ismerősöket.
Szándékosan nem keverem most ide azt, amikor valaki meghal és amiatt veszítjük el adott szerettünket, hiszen ott a végleges veszteség érzése legtöbbször komoly gyászmunkával oldható csak fel.
Azonban azoknak az embereknek az elvesztése, akik nem haltak meg, csak valami miatt eltávolodtunk egymástól velük, ugyanúgy fájdalommal járhat.
Nagyon fontos első lépésben azonosítani az érzelmeinket.
Talán sértődöttséget érzünk, talán lelkifurdalást és megjelenhetnek olyan érzelmek, amelyek annyira átveszik az uralmat fölöttünk, hogy megélésük során egyfajta csőlátással csak erre a fájdalomra, dühre vagy egyéb erős negatív érzelemre tudunk gondolni.
Amikor tehát azonosítottuk ezeket az érzelmeinket, akkor végre második lépésben elkezdhetünk ezekkel dolgozni.
Ennek során érdemes felidézni, volt-e korábban hasonló érzelmünk és ha igen, akkor pontosan mi történt, milyen érzelmi reakciónk volt és hogyan lendültünk túl rajta? Például szerelmi bánatnál, mennyi idő alatt léptünk túl rajta, mi segített a legjobban, milyen így utólag visszanézni arra a kapcsolatra és a szakításra? Mit tennénk másképp az ottani helyzetünkben, amikor ugyanezt a fájdalmat éltük meg? Mit tanácsolnánk így utólag akkori önmagunknak? Ugyanez a tanács, amit akkori énednek adnál, most is használható?
Ha, másik példa, most gyerekkori baráttal vesztünk össze, volt-e már hasonlóban részünk és akkor mit éreztünk, mit tehettünk magunkért?
Harmadik lépésként szembe kell néznünk vele, tehetünk-e valamit a helyzet megváltoztatásáért, egyáltalán vissza akarjuk-e kapni azt az embert az életünkbe.
Ha nem akarjuk visszakapni, de mégis megbántottságot, sértődöttséget érzünk, vagy ha vissza akarnánk kapni a másik személyt, de tenni nem tehetünk semmit ennek érdekében, akkor fontos tudatosítani magunkban, hogy az élet csupa változás és szabadságunk velejárója, hogy megváltoztathatjuk érzelmeinket amit egy adott dologgal kapcsolatban érzünk. Az érzelmek ugyanis valójában kémiai lenyomatok a testünkben. Valaha tisztán jöttünk a világra és megtanultuk aztán, hogy mire hogyan reagálunk. Amikor hasonló szituációba kerülünk, akkor ezek az érzelmi lenyomatok aktiválódnak bennünk.
Ennek megértéséhez javaslom, hogy, ha eddig még nem ismerted, akkor nézd meg a Mi a csudát tudunk a világról? című filmet.
Jogunkban áll és képesek is vagyunk ezeket a kémiai lenyomatokat tehát megváltoztatni magunkban és kezdetben talán túl nagynak érzett erőfeszítéssel, később viszont egyre könnyebben, például, a hála vagy más pozitív érzelmek érzete felé terelni saját magunkat, amiért adott ember, aki miatt most szenvedést érzünk, részese volt az életünknek.
Hogy ezt elérjük, tudatosan kell áthangolni magunkat. A meditációk segítenek lecsendesíteni az elménket, erre remek módszereket ad akár az agykontroll is.
It van például egy agykontrollos videó a témában.
Amikor aztán feltörnek a negatív érzelmek, azokat nem szabad gyűlölettel fogadni, hanem hagyni kell átsuhanni magunkon és tudatosan arra koncentrálni, ami szép volt azon időszakban, amig a másik ember részese volt életünknek és ami emlékként itt maradhat bennünk.
Aprólékos, kitartó lélekmunkával az érzelmeink negatívból pozitívba fognak váltani és megélhetjük a fájdalmas szituációban rejlő erőt és békét, amitől csak fejlettebbek, érettebbek, boldogabbak leszünk.
hypnorina 